Elég régen ittam és kóstoltam a villányi Polgár pincészet borait. Pedig volt idő, az egyetem utolsó évei, amikor nagyon kedves WJ barátommal igen sok tételt magunkénak tudtunk a kollégium folyosóin Pécsen. Persze, úgy nem nehéz, ha valakinek villányi barátai vannak és kvázi a szomszédból hozza a borokat. 🙂  (Ha valakiben bármilyen kétely felmerült, leszögezem, mi tanultunk. Vizsgákra készültünk. Igen.)

Pár hete abszolút véletlen belefutottam a pincészet standjába egy kisebb budapesti (sajt)fesztiválon. Édesanyámnak, aki nálam volt látogatóban, egyből kértem a 2011-es Pinot Noirból egy pohárkát – azt mondta vöröset kíván, én meg igyekeztem a kedvében járni, ha már munkája miatt sokáig nem fér hozzá az isteni nedűkhöz. Én egy makacs megfázás után inkább csak fehér borok után nyúltam. Hát… egészen addig, amíg bele nem szagoltam Anya poharába…  Mondtam, hogy ez kell, most, én is ezt akarom, vissza is megyek a pulthoz. Mivel Ő igazi Anya, egyből mondta, hogy igyam csak meg az övét. (Komolyan, van még ember aki, ezt mondaná?) Gomba, bőr, cédrus, igazi villányi illatok, maga a csoda. Könnyű, de mégis tiszteletet kíván. A fahordó pont elég, nem tolakszik, könnyen iható, mégis intenzív Pinot Noir. Vettem is egy palackkal, hasonlóan szép esték, egymásnak örülős ünnepek még szebbé varázsolásához.

De a Tündérek élete nem csak játék és mese. A vásárolt palack kevésbé ünnepélyes, ellenben igen nehéz helyzetben került kibontásra. Egyedül. Mert Anya aznap este már a kórházban aludt. Egyedül szagolgattam a pohárba, egészen addig, amíg este a kapucsengő meg nem szólalt, és Á állt az ajtóban – akivel előtte telefonon megbeszéltük, hogy nem kell átjönni, mert jól vagyok, a körülményekhez képest – és aki mégsem hagy egyedül. A barát ott volt a bajban, osztoztunk ijedtségen, fáradtságon és boron. Polgár Pinot Noir 2011 társ volt örömben és könnyek közt is.

Szeretlek Anya!

Hálásan köszönöm Honvéd kórház.

U.I.: Figyelj és hívd a 104-et. Rögtön.