Gourmultunk

Néhány évvel ezelőtt lettem megszállott Gourmet Fesztivál látogató, azóta hál’ Istennek mindig sikerül találni valakit, aki el is kísér.

A terv mindig az, hogy jóllakottan megyünk oda, az árakat és az ételek mennyiségét ismerve, valamint szem előtt tartva azt is, hogy Édesanyám szerint én ott a világ pénzét el tudnám költeni. (Amúgy, tényleg.)

Nos, nem lakom messze a helyszíntől, ellenben a szemem már kopogott mire odaértünk Pünkösd vasárnap kora délután. Az éhség gyors csillapítása érdekében utunk egyből a Kreinbacher pulthoz vezetett, és az ünnepnap fényét emelve a borászat Brut Classic pezsgőjével kezdtünk. Nagyon citrusos, friss, furmint és chardonnay alapú pezsgő, tökéletes antré. Gyorsan legurultak a buborékok torkunkon, majd kértünk két pohárral a Nagy-Somlói cuvée-ből, 2012-ből és nagy tudományosan kitalálva a bor étel párosítást célba vettük a Villa Medici standját.

Előételnek hal carpacciot kínáltak, ízei szépen harmonizáltak a Nagy-Somlói -olaszrizling (51%), tramini (23%), szürkebarát (12%) és hárslevelű (7%) – házasítással. A bor teltsége, tölgyfahordós aromája elegáns kontrasztot mutatott a 3 tengeri hal vadságával.

DSC_2175

Lazac, vörös tonhal és vajhal carpaccio yuzuval, tengeri spárgával

Villa Medici

Főfogásként vörös húsok mesterhármasát kóstoltuk, nálunk már őzzel a bárány helyett, de ez nem rontott az élményen, sőt!

DSC_2176

Borjúszűz, bárány-t-bone és mangalica hurka krokett, fava babraguval, batátakrémmel

Villa Medici

Veszprém után Perbált céloztuk meg. Én kíváncsi voltam az általuk megálmodott paprikás csirkére: íme, hát nem cuki?

DSC_2215

“Tojásból lesz a csoda!” á la Kukori & Kotkoda

Walter vendéglő

Míg én a tollasokra fókuszáltam barátném a fülesekre. Elmondása szerint még sosem evett nyulat, amin én teljesen ledöbbentem, mivel én gyerekkoromban szinte nyúlhúson éltem. (Finánc nagypapám nyugdíjazása után nyúlvágóban dolgozott, szóval nálunk mindig volt. Hogy őszinte legyek, mi húsvétkor is nyulat eszünk, ezen többen ledobták már a láncot…) Nade, a perbáliak ropogós nyúlmája maga volt a tökély, amit egy MÁD Furminttal szorítottunk le 2013-ból. Még mindig friss savak, ásványosság Tokajból, acéltartályos erjesztés. Nagyon szép ivású bor, mindig megbízható, savak és citrusok ropognak együtt a nyúlmáj ropogóssal.

DSC_2217

Nyúlmáj ropogós zsenge tökkel és balzsamos eperrel

Walter vendéglő

Semmiképp sem akartam kihagyni a Rosenstein New York flódniját sem, kíváncsiságomat a szervírozás csak fokozta: fadobozban kínálták. Zseniális ötlet, a flódni hamar lecsúszott a Káli Kövek Rezeda Olaszrizling kíséretében, míg a doboz még mindig itt figyel mellettem a konyhaasztalon.

DSC_2258

Flódni: in a box

Rosenstein New York

A dobozra utaztam és flódni gyöngyszemet találtam benne

Az igazság az, hogy a nagy kedvencünk a Pörc Buda lett. Egyrészről, mert ember(lányához) méltó kóstoló mennyiséget kaptunk, másrészt a Pörcös srácok roppant jól elszórakoztattak minket, miközben a könyökünkig csöpögött a kolbász-, nyárs- és malaczsír. Imádjuk, amikor elegáns, fehér inges, fekete nyakkendős férfiak sütnek nekünk eszméletlen finomakat, pálinkával kínálnak és megnevettetnek minket. Ennyi gyerekek, nem annyira bonyolult a női lélek. Köszönjük!

DSC_2266

Pörc nyárs roston sütve

P.S.: Az igazság az, hogy többet ettünk és kóstoltunk, mint amennyit ez a bejegyzés taglal, az erről készült fotók a szerkesztőség mappáiban maradtak. Mélyen.

A csodás fotókat köszönöm szépen még csodálatosabb barátnémnak, Pazár Saroltának. <3

 

Esti csillagok

Rám jellemzően, már az ebéd után a vacsorát tervezgettem és receptböngészés közben bukkantam az egyik kedvenc blogomon, a Salt&Sugaron egy szupergyors ötletre: Füstöltsajtos csirkemell spenótos kuszkusszal

Nem kell hozzá sok minden, hamar kész és egészséges, nem viszi el a fél estét és lesz idő erkélyről nézegetni a nyár eleji hullócsillagokat. Innen már gyors asszociációval eljutottam a borhoz is, Gál Titi 2013-as Egri csillagját választottam. Izgatottan vártam az estét, hogy hogy zenél majd együtt az étel és a bor. Végül a megvalósítást kiszerveztem: Anyukám bevásárolt és meg is főzte a vacsit, én csak a bort vittem. (Hát igen, élni tudni kell! 🙂 )

gál titiCsillagok anyai kezekben

A Gál Tibor pincészet egri bikavér fehér párjából, azaz a csillagból évente 50,000 palack készül. Házasításról beszélünk, leányka és királyleányka alappal, melyekhez sauvignon blanct, szürkebarátot, traminit, viogniert, pinot blanct és cserszegi fűszerest párosítottak. Nagyon szép, kerek tétel, intenzív zöld almás, őszibarackos, mezei virágos illatokkal, kis citrusossággal, mindez visszaköszön ízében is. Nagyon eltalált alkohol, nem tolakszik, nem uralkodik el a boron. Bársonyossága jól passzolt a sajtos csirkéhez, krémesen harmonizált egymással az étel és a bor. A recepten annyiban változtattunk, hogy minimális füstölt sajt került bele, így a füstösség nem nyomta el ezt a könnyű, tartályos érlelésű gyümölcsös egri csillagot.

Csillagokat  viszont aznap csak a poharakban láttunk, a fátyolfelhők eltakarták az égi játékot.

 

P.S.: I love you

Valahogy nagyon nehezen viselem a téli hónapokat, ezzel azért sokan vagyunk így. Valahogy jön néhány búskomorabb nap minden ok nélkül. Nos, ezt a telet sikeresen átvészeltem, nem volt semmi ok nélküli melankólia. Na de jött a március és a tavasz, (ja, hogy ennek amúgy örülünk!), csak két napja lefele görbül a mosoly… ok nélkül persze. Hál’ Istennek, tényleg csak két napig tartott, ugyanis a barátnőim előre gondoskodtak jólétem felől: foglalt helyünk volt a Pohárszékben Csetvei kóstolóra.

Csetvei Kriszti személyisége és a bor iránti szeretete beragyogta a kis teret. Öröm hallgatni, hogy milyen hozzáértéssel és átéléssel beszél a borairól, amiket mi is nagyon szerettünk. Nagyon tetszik, hogy minden borához ír és mond egy kis üzenetet. Nézzük miket hozott nekünk aznapra:

KL’ 13. Királyleányka tisztán, fröccsnek, elegánsan, királylányosan. Tökéletes választás komoly és komolytalan beszélgetésekhez egyaránt.

Egyből beleszerettem a 2012-es Traminibe, szerelem első kortyra, szerelem a levegőben! Abszolút szívecske.

Olaszrizling 2012-ből, Somlóról. Nagyon cuki, a Kő-Papír-Olló Papírja. Siessetek, mert nagyon fogy és kérdezzetek rá Cuki bácsira. 😉

Jf ’12. Őt nagyon vártuk mi is, igazán kíváncsiak voltunk erre a juhfarkra. És meg is érkezett fehér lovon ráadásul – imádtuk; igazi Somló. (A többi fehér lovon érkezőre még várunk. Címek a szerkesztőségben.)

Nap. Arany, bujaság, chardonnay. (Anything but chardonnay – e mozgalom követői megtérülnek a Naptól.)

Utolsó tételként a Babát kóstoltuk, és mielőtt megízleltük volna ezt a csodásan friss és könnyed rozét én teljes extázisba estem. Ugyanis a Édesapám beceneve Baba és idén lesz 50 éves  – ennél jobb születésnapi ajándékot nehezen találtam volna! Alig várom, hogy átadjam neki a palackokat. 🙂

P.S.: Csetvei Krisztitől és boraitól jobb kedved lesz!