Szerencse kegyeltje

Olyan sok ajándékot kaptam december végén – karácsony, búcsúzkodás, szeretjük egymást – és még sorolhatnám, hogy úgy gondoltam igazán megérdemlek egyet magamtól is. (Bár ez a tény annyira nem meglepő, szerintem az ember vegyen magának legalább karácsonyra és szülinapjára meglepit. Én legalábbis így cselekszem jó ideje, s meg kell hagyni, igen élvezetes.) Vagyok olyan szerencsés, hogy a Pohárszék idén tavasszal a munkahelyem mellé költözött, így három perc alatt be tudom szerezni éppen azt a muníciót, amire vágyom. Az utolsó, karácsony előtti hétfői munkanap végén munkatársammal betértünk egy koccintásnyira és egyikünk sem távozott üres kézzel: Rácz Lilla első nyerspezsgője velünk tartott. Szemeztünk már a gusztusos díszdobozzal egy ideje, nagyon elegáns, pezsgőt imádó hölgyeknek szuper ajándék.

rácz pohárszék

Kép forrása: Pohárszék Bor&Kávé

Én nem késlekedtem és még este kinyitottam – csak magamnak.

Nyers, élénkítő élmény Villányból, vérré vált.  A palackos erjesztésű, sauvignon blanc alapú tradicionális nyerspezsgő 11 és feles alkohollal és kellemes,   virgonc, de nem durva buborékokkal kényeztet. Zöldalmás, füves, enyhén csalános ízérzetében a frissesség és elegancia dominál. Határozott karakterű, talpraesett ital, olyan ‘tudja mit akar fajta’.DSCF6552_1

Két pohár után gondoltam, nem hedonistázok mára többet, lezártam a palackot és elraktam másnapra. Ekkor még nem számoltam azzal a ténnyel, hogy Édesanyám másnap érkezik, hamarabb ér a lakásba, mint én és nekem több korty nem jut… De azt üzeni, hogy “fincsi volt”!

DSCF6530_1

P.S.: Persze a saját magunknak vett ajándékok közel sem jelentenek annyit, mint amelyeket azon emberektől kapsz, akikkel együtt töltöd a mindennapjaid. De továbbmegyek. A csodálatos meglepetések, ékszerek, csúcsborok, jókivánságok mellett mindennél többet jelent az, hogy megkönnyezik távozásod. Szerencsés vagyok.

“Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyenek észre ott ahol vagy, de nagyon hiányozz onnan, ahonnan elmentél!” /John Lennon/